Rokkanttelepi gyerekként számomra a város a "dombon túl", a vasútállomással kezdődött. Gyerekként ott csatangoltunk, ugráltunk a sínek között (meg is lettünk kergetve néhányszor miatta), órákig csodáltuk a pöfögő, zötykölődő szerelvényeket, imádtuk amikor Homokgyőr előtt lezárt a sorompó, mi meg ott ragadtunk a kacsaúsztató gesztenyefáinak tövében és arról ábrándoztunk, hogy egyszer mi is masiniszták leszünk. Akkor még nem tudtuk, hogy néhány évtized múlva már csak egy nosztalgikus kirándulás marad a vasútállomásból, mely oly sokszor dobogtatta meg a szívünket. Az meg maga volt a csoda, amikor felülhettünk rá (ha jól rémlik két szerelvényt húzott) és nyugodt "tempóban" elzakatoltunk Kiskőrösig, ahol véget is ért a menet, ha tovább akartunk utazni, át kellett szállni. Azóta elég sok víz folydogált le a Dunán, nagyot változott a világ, bár tőlünk nyugatabbra egyre népszerűbb, korszerűbb és biztonságosabb a vonat közlekedés, nálunk 2007. március 3-án közlekedett utoljára személyvonat az állomáson.

19.49.03.03.07. Telefonszám? IP-cím? Vonalkód? Bármelyik lehetne, de egyik sem. Ez a számsor egy pillanat. Egy perc, amikor véget ért valami, egy 135 éves történet. Vége van a világnak: „Kalocsa, végállomás, nem megy tovább.” Reggel sem, soha többé nem, a síneket benövi a gaz, a szíveket körbefonja a magány, a közösséget bezárja a vasút helyébe lépő internet, a virtuális utazás. - ezekkel az érzelmes mondatokkal búcsúzott el a Digitális Indóház Magazin 2007 áprilisában a Kalocsai Vasútállomástól. 125 éven át szállította az utasokat, a jelenlegi állomás 1938-ban kapta meg az igazán egyedi "védjegyet", a népművészeti motívumokat. Az idő vasfoga kikezdte az épületet, 1983-85 között újították fel, a kalocsai pingáló asszonyok varázsolták újjá a váróterem falainak népművészeti kincseit.

A Kalocsai Vasútállomás közel 10 év után, 2016. október 26-án, délután 2 órakor nyitotta meg újra kapuit közönsége előtt. Vonaljegyet nem árusítottak, gyerekkorunk "csihu-csihu" hangját már csak a modellvasút prezentálta, nem csapott meg minket a tehervonatok füstje, de ha néhány pillanatra behunytuk a szemünket, ott álltunk a peronon, fogtuk anyu kezét, izgatottan vártuk a felszállást, az indulást jelző füttyszót és ugyan úgy ahogy több évtizeddel ezelőtt láttuk az elsuhanó fákat, vártuk a sorompós elágazásokat és ha éppen várakozott előttük autó (akkoriban ez még ritkán fordult elő), lelkesen integettünk.

Ha már a jelenben nem élhetjük át ezeket a sokunk számára legendás "vaspályán", legalább a csodaszép és Kalocsa történelmének egy darabkáját szemléltető Vasútállomást megmentettük a jövőnek.

A megújult Vasútállomás átadásáról a kalocsa.hu oldalon olvashatnak bővebben.