„Annyi ereje még váltig marad mindenkinek,
hogy végrehajtsa azt, amiről meg van győződve.”
(Johann Wolfgang von Goethe)

Sokan azt gondolták, az az októberi vasárnap csak botlás volt, amikor a független polgármester és csapata legyőzte a helyi, fiatalokból álló kétharmadot. Miután elült a csatazaj, megkezdődött a munka. Néha, néha még fellő valaki egy egy lejárt szavatosságú alig pislákoló jelzőrakétát, hogy kórház, meg híd, de aztán ahogy a költő mondja: „Nagyot koppan ..., azután elhallgat”. Most, hogy már fél évvel is túl vagyunk a „váltáson” kiderült megy a szekér tovább. Az is kiderült, a szekeret jól megpakolva vették át az újak. Bebizonyosodott, a fiatalos lendület nem elég.

Aztán elesett Veszprém. Tapolca után itt a Jobbikkal való riogatás. Nem tudom, mit érezhet most a fentiek meg a hózenetrógeros úr után egy jószándékú „kétharmados” (biztos ilyen is van!). Undort a politikától, hogy megint becsaptak, ráadásul a mieink! És igaza van.

Úgy tűnik vége a nagy ámításnak. Közmunka, (diák) önkéntes munka meg a keményen dolgozó kisember országává lettünk és úgy teszünk, mintha minden rendben volna. Úgy teszünk mintha valóban a híd lenne az egyedüli reményünk. Aztán ha megépül, átmegyünk egy alig valamivel nagyobb városba, vagy onnan jönnek majd a befektetők, és végre lesz saját sárkányhajóflotta a Vajason? Tényleg ezek a legnagyobb gondjaink?

Sok mindenre volt jó az előző ciklus. Leginkább arra, bebizonyosodott nem szabad hinni a magas posztot betöltő ígérgetőknek, mert ők jönnek, ígérnek, elmennek (máshova ígérgetni). Ezzel tulajdonképpen sajátjaiknak ártanak, akik bíztak bennük. A hiteltelenné lettek valószínűleg keserűen élik meg ezt a helyzetet, talán meg is undorodtak és többet nem állnak ki semmi mellett. Így a véget ki lehet esetleg tolni valameddig, mert a csalódottak (becsapottak) otthon maradnak és nem büntetően x-elnek majd. Egyszerű logika, ha nem ránk szavaz, ne szavazzon másra se.

Talán kellett ez, talán ez indít el majd bennünket azon az úton, amit mi magunk tartunk helyesnek, amiért mi magunk hajlandók vagyunk tenni. Igen, mielőtt erre az útra lépünk a legközelebbi x-elésnél keressünk olyan arcokat, neveket, akikben megbízunk. Nem vagyunk mi rosszabbak másoknál csupán elvették tőlünk a hitünket, melyet így vissza tudnánk szerezni. Aztán, ha szükség lesz rá építsük meg azt a hidat, vagy felőlem akár a sárkányhajóflottát is, de csak sorjában. Persze ehhez előbb a következő nagy országos megmérettetésen kell majd helyesen dönteni, mert enélkül nehéz lesz.

(digipenna)