Paprikás gondolatok

Kalocsa blog

"Kukaszabályzat"

foldal.jpgA Képviselő Testület 2016. június 23-án módosította a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló helyi rendeletét, hiszen 2016. április 1-től új szabályozás lépett életbe a hulladékgazdálkodás területén. Sokan azonban még mindig nincsenek azzal tisztában, hogy mennyit kell fizetni, illetve hogyan tudják érvényesíteni a kedvezményeket. Korábban a helyi rendelet szerint a kedvezmény azon formája élt, hogy a csökkentett díjat személyre (1 illetve 2 főre) lehetett igénybe venni. Ez a központosított díjbeszedés bevezetésével törlésre került, és 2016. július 1-e óta a jelenleg hatályos rendelet 29§ (6) bekezdése szerint a 110 literes hulladékgyűjtő edény díjából biztosítják a kedvezményt.

Tovább olvasom

Újabb "szemét" ügy

szemet_bunti.jpg
Legutóbbi cikkünk után kaptunk egy levelet (azért levelet mert az írója nem tudott/nem akart regisztrálni a blogon), ahol kifogásolta, hogy miért foglalkozunk annyit az előző időszak hiányosságaival, hiszen csak az nem téved aki nem dolgozik, ráadásul sok esetben nem is a helyi önkormányzatok voltak a ludasak, hanem egyszerűen a "központ" kiadta az ukázt a végrehajtásra és aki nem állt be a sorba, az bizony nem kapott egy fillért sem. Azt mi nem tudhatjuk miként működött a rendszer, de azt sajnos a jelenlegi önkormányzat a saját bőrén érzi, hogy ennek milyen következményei vannak. Eddig 263 millió...amiről már azt hittük, hogy ez a végső szumma, a csontvázak végleg visszabújtak a helyükre és a többit legfeljebb néhány évtized után, a régészek fogják megtalálni. Tévedtünk. Legutóbb a Csongrád megyei Kormányhivataltól érkezett egy "szeretett csomag" a Kalocsai Parkgondozó és Közszolgáltató Nonprofit Kft címére, benne egy 47 milliós csekkel, hulladékgazdálkodási bírság címén. Ez bizony nem hiányzott - ahogy az eddigi 263 millió sem. Az ügy már több mint két éves.

Tovább olvasom

Kémiaóra - túlárazás, hanyagság, büntetés

labor-48.jpgAz idősebb generáció nem csak névről ismeri Öveges József professzort, hanem a tévé képernyőjén keresztül is. Éveken át szögezte a nézőket a tévé elé, sokunk számára örök emlék a 100 kérdés-100 felelet és a Legkedvesebb kísérleteim műsora, ahol egyszerűen elvégezhető, mégis látványos kísérleteket mutatott be, miközben élvezetesen, magával ragadó lelkesedéssel és könnyen érthetően el is magyarázta azokat. A természettudományok iránt talán soha nem volt akkora érdeklődés mint akkoriban, mely elsősorban neki volt köszönhető. Biztos vagyok benne a mai napig is sokunkban "bizsergést" okoz HEKI a rezonancia-kutya, a szikrázó szék, a ruhacsipesz és űrrakéta, és a csavart labda titka. Öveges professzor már több mint 30 éve elhunyt, neve és munkássága talán örökre feledésbe is merült volna, ha 2012 tavaszán a kormány nem írja ki az Új Széchenyi Terv keretén belül az Öveges-programot, melynek célja 44 vidéki és 8 fővárosi iskola támogatása természettudományos tantermek kialakítására, melyhez Kalocsa Városa is csatlakozott 2012 májusában.

Tovább olvasom

Boldog és Eredményes Új Évet Kalocsa!

Álljunk meg egy pillanatra és emlékezzünk a mögöttünk álló évre! Emlékezzünk a sikereinkre és a kudarcainkra, a megszegett és betartott ígéreteinkre. Arra, amikor a legjobb pillanatokban volt részünk, és amikor bezárkóztunk, hogy elkerüljük a csalódásokat. Szilveszter napja a számvetés ideje. Kapunk még egy esélyt, hogy megbocsássunk, hogy jobbak legyünk, többet adjunk, többet szeressünk, éljünk. Ne töprengjünk azon, mi lett volna, ha, örüljünk annak, ami jönni fog. Fogadjuk meg, hogy jobban odafigyelünk egymásra, jót adjunk, és nem csak ma éjjel, hanem egész évben.

buek-2017.jpg

Nem várt karácsonyi "ajándék": 50 milliós büntetés

csontvaz.jpgSzebb ajándék is kerülhetett volna a város karácsonyfája alá.  Dr. Bálint József sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az előző önkormányzat újabb csontváza 50 milliójába kerül a városnak, mellyel 263 millió (!!!) forintra növekedett az a pénzügyi teher, mellyel a 2014-ben megválasztott önkormányzatnak kell "birokra kelnie". Polgármester úr részletesen tájékoztatta a várost az újabb büntetésről (gimnáziumi labor projekt), elmarasztalva az előző önkormányzati vezetést, miszerint elmulasztotta a beruházások, a fejlesztések és a Kft-k ellenőrzését, ezzel nehéz helyzetbe hozva a jelent, hiszen a Kft-k feltőkésítését és a büntetéseket az eleve szűkösre mért költségvetési keretből kell kigazdálkodni. Ezért is kellett eladni a KalocsaKOM Kft-t és ezért is tervezte a város az építményadó emelését. Az ünnepekre való tekintetettel nem is borzoljuk tovább az idegeket, a részletekre bővebben visszatérünk. Tiszta vizet kell önteni a pohárba, reméljük, hogy a továbbiakban elkerülnek a csontvázak. Nem vagyunk hívei az állandó visszamutogatásnak, de annak sem, hogy a jelenlegi ellenzék csőddel, a polgármester lemondatásával riogatja a várost, miközben a jelenlegi pénzügyi problémák legfőbb okozói valójában ők voltak. 

süti beállítások módosítása