Kémiaóra - túlárazás, hanyagság, büntetés

labor-48.jpgAz idősebb generáció nem csak névről ismeri Öveges József professzort, hanem a tévé képernyőjén keresztül is. Éveken át szögezte a nézőket a tévé elé, sokunk számára örök emlék a 100 kérdés-100 felelet és a Legkedvesebb kísérleteim műsora, ahol egyszerűen elvégezhető, mégis látványos kísérleteket mutatott be, miközben élvezetesen, magával ragadó lelkesedéssel és könnyen érthetően el is magyarázta azokat. A természettudományok iránt talán soha nem volt akkora érdeklődés mint akkoriban, mely elsősorban neki volt köszönhető. Biztos vagyok benne a mai napig is sokunkban "bizsergést" okoz HEKI a rezonancia-kutya, a szikrázó szék, a ruhacsipesz és űrrakéta, és a csavart labda titka. Öveges professzor már több mint 30 éve elhunyt, neve és munkássága talán örökre feledésbe is merült volna, ha 2012 tavaszán a kormány nem írja ki az Új Széchenyi Terv keretén belül az Öveges-programot, melynek célja 44 vidéki és 8 fővárosi iskola támogatása természettudományos tantermek kialakítására, melyhez Kalocsa Városa is csatlakozott 2012 májusában.

Mielőtt bárki is félreértené, a Szent István Gimnáziumban kialakított kémiai és biológia kísérletek bemutatására létrehozott labor jó ötlet volt és örömteli, hogy meg is valósulhatott a városunkban. A tervek szerint 36 fős labor nem csak a gimnazistákat szolgálja, hanem a környékbeli általános iskolák (tíz települési és térségi iskola) tanulói is jobban megismerhetik azokat a természettudományos téziseket, melyeket anno még Öveges professzor úr a tévén keresztül tett érthetővé mindenki számára. A labor elkészült, annak idején ünnepélyes keretek között átadásra is került, azóta használatban is van és minden bizonnyal jó hasznát veszik a tanulók.

A "kémcső" azonban Szekszárdon 2014 nyarán felrobbant. Először ott kezdtek vizsgálódni a projekttel kapcsolatban, egy akkori önkormányzati képviselőnek szúrt szemet, hogy vajon mi is kerülhetett közel 200 millióba egy természettudományos tanterem kialakításában. A válasz helyett feljelentéssel fenyegették, de a képviselő volt olyan kitartó, hogy tovább nyomozott, melyből végül is országos "balhé" keveredett. A részleteket minden bizonnyal sokan ismerik, elég nagy perpatvar keveredett az ügyből, melynek a végén 2016 márciusában a Nemzeti Nyomozóiroda "bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja" miatt indított eljárást a 14 milliárdos uniós keretből finanszírozott Öveges-program lebonyolításával kapcsolatban. A rendőrök szerint összesen 11 projektben "büntetőjogi jelentőséggel bíró kárérték” keletkezett. Szinte nem volt olyan tétel, amit nem áraztak túl, innentől meg csak az a kérdés, hogy a "plusz" vajon hová is vándorolt.

Óz, a csodák csodája is meglepődne azon, hogy végül a nyomozó hatóság a kétéves vizsgálat alatt nem talált nyomot a hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújának, pedig az Öveges-program közbeszerzéseinek nagyobb részét polgármesterek írták ki. A Nemzeti Nyomozóiroda – miközben nagyon súlyos megállapításokat tett – ki is szállt az ügyből, és átdobta a NAV nyomozóinak, azt állítva, hogy az adóhatóság emberei rendelkeznek az eljárás lefolytatáshoz szükséges hatáskörrel. Sajnos az sem tűnt fel, hogy 43 gimnáziumban íratták meg 43-szor újból az Öveges-program munkafüzeteit, mindet egyenként 25 millió forintért! Nem komplikálták, egyszerű CTRL+C, CTRL+V, másol+beilleszt, ennél könnyebben nem is lehetett volna 43-szor 25 milliót zsebre vágni.

Talán el is sikkadtunk volna a témán (szinte naponta találkozunk ehhez hasonló esetekkel - lassan már immunissá válunk), ha nem lenne városunk is "érdekelt" az ügyben, ráadásul 48.661.161 Ft büntetési értékben. Az ügy "pikantériája" az, hogy a büntetést a mostani önkormányzatnak kell kigazdálkodnia, miközben a az okokat kiváltó rossz döntéseket és még rosszabb projekt-menedzselést az előző városvezetés követte el.

A jelenlegi vezetés megpróbálta mérsékelni a kárt, egy dossziét kitöltő fellebbezést és kérelmet nyújtott be, de az állam mosta a kezeit és ahelyett, hogy a valódi bűnösöket állította volna bíróság elé, a városokon verte el a port. Senkinek ne legyenek kétségei, a városok is benne voltak, de a legtöbbjük valószínűleg hithű volt az országos projekt lebonyolítási rendszerével. Megszokták, mert nálunk már csak így mennek a dolgok (kapjuk is az EU-tól a kötelezettségszegési büntetéseket, a gond az, hogy a károkat nem az okozók fizetik meg, hanem az adózó állampolgárok). 

Egyszerűen tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy ez már a sokadik "csontváz" mely komótosan bekopog az önkormányzat ajtaján, kezében egy komoly összegű pénzügyi kötelezettséggel, mely szumma-szummárum 263.384.161 Ft-ra rúg! Miközben az ellenzék csődről, pénzügyi hiányokról és a polgármester lemondatásáról tart előadásokat.

Egy régi bölcselet szerint "az igazság mindig ott van valahol, csak meg kell találni". Az igazságszolgáltatás még sem találta meg, így nekünk ebből csak az 50 milliós büntetés jutott. Meg a tanulság, amit jó lenne ha azok is megszívlelnének, akik a mai napig nem tudják elviselni, hogy a lakosság 2014-ben leváltotta őket.