Híd a semmibe ?

duna_hid.jpg

Az alábbi idézetet valahogy nem kapta fel a sajtó. „… az évszázad beruházásaként emlegetett Paks 2…. szerint egyelőre nem sok szerepet szánnak a „Duna túlpartjának”, beleértve Kalocsát és térségét a giga-beruházás logisztikai térképén”



Egy korábbit annál inkább, amikor „… a nemzeti fejlesztési miniszternek az Összefogás Kalocsáért Egyesület (ÖKE) által gyűjtött több ezer támogató aláírást. Az egyik ívet a miniszter is ellátta kézjegyéve”

A körzet (nem) kalocsai OGY képviselője most megint kiharcolhat valamit maga ellen, mint legutóbb a két híd alkalmával. A népek azóta olyan boldogok, hogy az örömkönnyektől a Pentele híd után megszűnt a - -Hajóvonták találkozása tilos- -, amit a dunai vízállásjelentésből mindenki ismerhet.

Korábbi nagy méltóságot betöltő, két cikluson át a kalocsai körzetért mindent megtevő, képviselőnknek elkerülhette fenti idézet figyelmét, de biztosan támogatni fogja egykori szavazókörzetét, hiszen azt mondta, miután megkapta a város első díszpolgári kitüntetését, „szívemben mindig kalocsai vagyok és a kalocsaiak mindig, mindenkor, minden körülmények között ugyanúgy számíthatnak rám.”

Kár, hogy nagyanyám nem él már, mert most kézen fogna és elvinne magával a templomba, mint annyiszor kisgyerekként, és mielőtt énekelné a kicsi asszony a halk hangján, felültetne a térdére és odasúgná a fülembe, ezt énekeld ha bánatod van, segíteni fog, és innen együtt énekeltük a hívekkel: „… Magyarországról, édes hazánkról ...”

digipenna

Címkék: kiemelt Kalocsa