Bevételnövelő intézkedések a 2014. évi hiány csökkentésére

 

bevetel.jpg

 

A megpályázott 152,4 millió helyett megítélt 24,5 millió forint rendkívüli önkormányzati támogatás nehéz helyzet elé állította Kalocsa Város Önkormányzatát, amelynek képviselő-testülete a december 11-i ülésen, a kényszerhelyzetre tekintettel hozott egy sor bevételnövelő intézkedést. A képviselők elsősorban olyan ingatlan eladásokról és ingatlan bérbeadásokról döntöttek, amelyek révén immár nagy az esélye annak, hogy az önkormányzat év végéig összeszedi azt a 92 millió forintot, amely ha rendelkezésre áll, nem kell kirendelni felszámolási biztost.

A napirendre vett, hányatott sorsú, egykor szebb napokat megélt Vigadó sor 2. szám alatti épület pályázati úton történő értékesítése lezárult. Az eredetileg kiírt 10 millió forintos vételárat hiába csökkentették 9 millióra, végül az ilyen esetben biztosítható 20 százalékos kedvezmény nyitotta meg az eladáshoz vezető utat. Az önkormányzat a nehéz pénzügyi helyzetre tekintettel nem ír ki további pályázatot, inkább elfogadta a Kalo-Bau Kft. bruttó 8 millió forint összegű ajánlatát. Így az épülettorzó a cég tulajdonába kerülhet. Információnk szerint a jó fekvésű és elhelyezésű, de rossz emlékeket idéző épület helyén társasházi lakásokat építenek majd.

A népművészeti tájház 15 évre történő, előre kifizetendő, 18 millió forint plusz áfáért történő bérbeadása kizárólag az önkormányzat jelenlegi nehéz pénzügyi helyzete, a kényszerpálya miatt kerülhetett napirendre ebben a formában. Ezt az ellenzéki képviselőknek, Simon Zoltánnak és Török Ferencnek adott válaszában fejtette ki dr. Bálint József polgármester, aki azon felvetésekre reagált, hogy a Kalocsa Szíve program keretében megújuló tájház ne egy Kft., hanem az önkormányzat bevételeit gyarapítsa, vagy ha azt a nehéz helyzet miatt mégis bérbe kell adni, annak tartama ne haladja meg a három évet. A polgármester azt kérte, a képviselők mondjanak olyan bevételi forrást, ami az így kieső összeget év végéig pótolja. A polgármester azt is nyomatékosította: ha nem lesz meg a szükséges bevétel, a felszámoló biztos csak az alapfeladatok ellátására engedélyezi majd a kiadásokat, tehát minden fejlesztés leállhat. A három évre történő szerződéskötési módosító javaslatot 4 igen, 6 nem, 1 tartózkodó szavazattal zárták, míg az eredeti határozati javaslat, tehát a 15 évre történő, egyösszegű, 18 millió forint plusz áfáért történő bérbe adás 8 igen, 2 nem, 1 tartózkodó vokssal zárult.

Mentőövet jelent az önkormányzatnak az a polgármester által jó szándékú segítségnek nevezett, végül valamennyi képviselő által elfogadott ajánlat, amely szerint egy cég az ipari park területén logisztikai célra nagy területet vesz bérbe havi 1,5 millió forint plusz áfáért, és ezt az összeget 2 évre előre kifizeti. Az önkormányzatot megillető összeg így 36 millió forint plusz áfa, ami szintén még az idén megérkezik az önkormányzat számlájára.

Ettől kisebb, mégis fontos bevételi forrást jelent, hogy abba a területbe, amelyen a Juca néni csárdája is fekszik, két olyan önkormányzati ingatlanrész van beékelődve, amely önállóan nem hasznosítható. A képviselők egyhangú döntése értelmében az épület melletti parkolóért 1 millió 50 ezer forint plusz áfa, a ház mögötti, valamivel kisebb területért 3 millió 500 ezer forint plusz áfa vételárat fizet a tulajdonos az önkormányzatnak.

A még hiányzó összegre, vagy annak egy részére a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulástól (TEIT) még az idei évre járó támogatás nyújthat fedezetet.