Páratlan lakossági aktivitás a Közmeghallgatáson

kozmeghallgatas_2014_.JPG

Az új önkormányzat első, a Városházán december 4-én megtartott közmeghallgatásán páratlan volt a lakosság aktivitása. A zsúfolásig megtelt díszteremben több mint tízen szólaltak fel a legkülönbözőbb, a közösség egészét érintő témákban.  A városüzemeltetés anomáliái, a lakosság komfortérzetének javításának igénye, mint vissza-visszatérő felvetések mellett fajsúlyosabb kérdések is napirendre kerültek.  Ezek között is első helyen állt a közszolgálati KalocsaTV pártatlan és kiegyensúlyozott tájékoztatásának firtatása, az 51-es főút rekonstrukciójának elmaradása, a Zöld Távhő projekt folytatása, valamint Vízi Madárpark további sorsa.

 

 A közel négy órán át tartó közmeghallgatás ezúttal valóban azoknak adott lehetőséget, akik kalocsai lakosként kívánták elmondani véleményüket, javaslataikat. Dr. Bálint József csupán mintegy 10 percben ismertette a 2014. év fontosabb eseményeit és beruházásait. Ezek között merőben új információ, hogy a Démász a közvilágítási lámpatestek cseréjét arra hivatkozva nem kezdte meg, hogy mintegy 80 millió forint elszámolási vitája van az önkormányzattal. A beruházást december 31-ig kell befejezni, ezért a polgármester  a rendezés módjáról tárgyalásokat folytat a Démász  képviselőivel.

Az elsőként felszólaló, a városüzemeltetéssel összefüggő észrevételeit, javaslatait hosszan soroló Szántó Éva annak a véleményének is adott hangot, ami később mások szintén kifogásoltak: tovább javítsák a közmunka hatékonyságát.

Varajti László, aki korábban a polgármesteri hivatal műszaki osztályát vezette, az 51-es főút rekonstrukciójának elmaradása, a Kórház és a Paks II. Atomerőmű beruházás köré fűzte fel gondolatait. A nyugdíjas mérnök emlékeztetett azokra az országgyűlési képviselők által tett választásiígértekre, melyek szerint bizonyosan megújul a városon áthaladó 51-es főút. Ennek részeként az út egyik legfontosabb kereszteződésében, a buszpályaudvarnál körforgalom segíti majd a közlekedést. Ezzel szemben az önkormányzati választásokat követő második napon a beruházás lekerült a támogatható fejlesztések listájáról. A felszólaló kérte a város vezetését, hogy Font Sándor országgyűlési képviselő közbenjárást kérje a város szempontjából fontos, egyre baleset veszélyesebb útszakasz rekonstrukciójához. Varajti László a kórházról, mint a város legnagyobb és legfontosabb intézményéről szólva elmondta: szerinte senki nem akarta bezárni a kórházat, hiszen a 2010 előtt működő önkormányzatok pályázati forrásból már a XXI. század igényeinek is megfelelő színvonalra hozták az intézmény A,B,C épületeit, ami nemrégiben a D épület pszichiátriai szárnyának felújításával folytatódott. Ugyanakkor a D épület, azaz a régi tüdőkórház többi osztályához 50 éve nem nyúlt senki, méltatlan körülmények között gyógyítják a betegeket. Ennek megszüntetése az önkormányzatnak, annak ellenére érdeke, hogy az intézmény már állami tulajdonban van.  Azt kérte, tegyenek meg mindent a helyzet javítására. Mint mondta, a Paks II. Atomerőmű további 50 évre hátráltatja majd a város befektetési vonzóképességét. Ezért, mintegy ellentételezésként, a kormánytól kell kérni, hogy a „hátrányos” térségbe állami segítséggel  üzemeket és egyéb befektetéseket valósítsanak meg. Varajti László azzal a közkeletű idézettel zárta szavait: „a múltat nem megtagadni, hanem meghaladni kell”. Ezzel arra utalt, hogy tovább kell vinni a jó megoldásokat, de ahol változtatni szükséges, azt az új önkormányzat tegye meg. A polgármester Varajti Lászónak adott válaszában rámutatott, hogy a kórház ügye, a D épület felújítása a városnak is fontos, ezért a maga eszközeivel mindent meg tesz a fejlődés érdekében. A Paks II. beruházás ténylegesen 2020-ban kezdődhet, jelenleg a tervezés időszakát éljük. A Kalocsa-Paks közötti Duna-híd megépítése nem része a Paks II. Atomerőmű beruházásnak, így ahhoz állami vagy magán befektetők szükségesek. A híd a legfőbb feltétele annak, hogy a kalocsai oldal is részesüljön a beruházás előnyeiből.

Boza Istvánné nyugdíjas azt kezdeményezte, hogy az önkormányzat a bezárt, korábban 70 embert foglalkoztató mosoda újra indításához tegye meg a szükséges lépéseket. Ugyanakkor a Zöld Távhő projektet az egyik leg előremutatóbb beruházásnak nevezte.

Cserháti Ákos a Kalocsa TV közszolgálati jellegét firtatta, majd annak a véleményének adott hangot, hogy szerinte „a televízió a hatalom lakájmédiájává vált!” Az idén lezajlott három választás egyikében sem nyújtott kiegyensúlyozott és tárgyilagos tájékoztatást. Az önkormányzati választásokat megelőzően különösen egyoldalú volt, ennek alátámasztására konkrét eseteket említett. Felszólalása végén, nevet nem említve lemondásra szólította fel a KalocsaTV főszerkesztőjét. Dr. Bálint József a témához kapcsolódva kifejtette: azt kérte a TV vezetőjétől, hogy a felszólaló által említett problémák miatt kérjen bocsánatot a nézőktől, de ez nem történt meg.

 Kajcsevics Klára, a Vízi Madárpark munkatársa a Vízi Madárpark további sorsáról érdeklődött. Dr. Bálint József válaszában elmondta, a további működésre csak akkor van lehetőség, ha a Vízi Madárpark által művelt 100 hektárnyi állami terület újra visszakerül, ugyanis azt az önkormányzattal kötött szerződés lejártát követően  a Szociális Szövetkezet kapta meg. Föld nélkül Vízi Madárparkot működtetni nem lehet, tehát ha nem kapják vissza a földet, a parkot az „élet fogja bezárni”. A park működtetése nem kötelező önkormányzati feladat, de törekednek a megőrzésére.

Szabóki László, korábban szintén a polgármesteri hivatal alkalmazásában lévő nyugdíjas a fekvőrendőrök előnyére, hátrányára hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy a jövő járműparkjához, az elektromos autókhoz igazodva ilyen töltőállomások szükségesek. Dr. Szabó István, a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési  Társulás (TEIT) fokozottabb, a lakosság érdekeit szem előtt tartó munkáját szorgalmazta. Papp Sándor nyugdíjas a Kalocsa-Paks híd ügyéhez kapcsolódva fejtette ki támogató álláspontját, majd Kiss István a Kalocsai Kortárs Művészet Klubjának működtetéséhez kért az önkormányzattól helyiséget. Mint elhangzott, a helyi alkotók, alkotó közösségek a Klubban térítés nélkül állítanák ki alkotásaikat. A Klub bárki, így a turisták által is látogatható lenne. Dr. Bálint József polgármester ígéretet tett, hogy a kérést megvizsgálják, a lehetőségeket számba veszik.

A közmeghallgatás Botos András edzőnek a helyi torna klubbal, Romsics Ignácnak  a Szőlők köze városrészben megvalósuló járdaépítések minőségével, a vasút éjjeli vagonrendezésével, Soltész Istvánnak  a közmunkára és újabb buszmegállók létesítésével kapcsolatos észrevételeivel, javaslataival zárult.